Igen, a suli nem túl izgi egyelőre, ezért hirtelen felindulásból, a hétvégén páran elugrottunk Eskisehir városába, ami kb. félúton van Ankara és Isztanbul között. Pénteken reggel indultunk 6-an: Paolo, a nem hívő olasz, Lukasz, Asia és Kamilla a lengyel-magyar barátság jegyében, Bengisu a török, hogy túléljük és ne basszanak át 3 percenként, és Én, hogy... ööö.. ide mindenki kitalálhat egy neki tetsző befejezést...

A 3 órás vonatút elég kényelmesen telt, tiszta kocsi, kaja-vagon, olyan mint egy otthoni intercity... (csak ez egy mezei vonat)..át a török sivatagon, ami inkább sziklás-köves táj. Eskisehir városa híres a pubjairól, pezsgéséről és ottomán városrészéről...ahogy megtudtam a vonaton... szóval érdemes volt felkelni 6kor.

Egy Otel-ben szálltunk meg, ami magyarul hostel. Teljesen ok volt, egyedül a WC volt a szokásos török guggolós-kapaszkodós luk a padlóban... még szerencse, hogy a jó kis kajáldákban, ahol ettünk, normál „áláfranka” wc volt... igen, ez fontos téma... mivel az egész török kultúra a kajálásra épül...szóval..

A városban tényleg nagy az élet, teljesen EU-kompatibilis, talán a szokásos kutyákat, és ízléstelen arany színű random szobrokat leszámítva. Még a villamosuk is jobb mint a mi hüdeszuper kombínóink.(képek)

Késő délután természetesen kipróbáltuk a helyi nargile-ket is (vízipipa), és zaccos török kávéból is jósoltattunk... ami annyira nem nyűgözött le, mint amennyire vártam, de azért megtudtam, hogy inkább közösségi épületekkel fogok foglalkozni, mint lakóházakkal, és hogy van egy testvérem, aki magasabb mint én... hmm.

Az epres-mentolos vízipipa és egy jó kis bár után, (ahol spiderman és yoda képeken kívül érdekes grafikák is voltak) egy pubban kötöttünk ki, ahol live koncert volt. Épp a török Kurt (Kurd - haha) Cobain énekelt, a közönség pedig énekelte vele a világhírű török slágereket... de nem volt rossz. Utána jött a nem várt meglepetés, a lokál metál csapat. Mindenféle jót játszottak, a duplázó nem pihent... a közönség meg a székeken ülve headbangelt!!... csak mi, turisták ugráltunk... Eddigre Bengisu -akinek remélem jól írom a nevét – eléggé elkészült, ezért van pár érdekes fotó róla …(elöljáróban)

A koncert tehát jól telt, a legviccesebb a basszusgitáros volt, a közel-kelet Kapitány Mátéja, nézzétek a képeket, rohadt vicces :D

Másnap ellátogattunk a mecsetbe is, ahol passzívan részt is vettünk az aktuális szertartáson... persze csak 3-an fiúk. A nőknek egy külön, elkülönített kb. zárt részre szabad csak belépniük... fejet, vállakat elfedve...

Az ottomán városrész szintén izgalmas volt; színes házak és egy nagyon kedves néni. Bementünk egy szimpatikus ház udvarába, és kávét és teát rendeltünk, a néni pedig elkezdett mesélni. Megtudtuk, hogy a családja ebben a házban élt az idők kezdete óta (300 éve) és hogy nemrég renoválták (ezért is örült nekem kiváltképp, mikor megtudta, hogy építészetet tanulok.. (és nem matematikát, mint Paolo, vagy political sciencet, mint a többiek)). Ezenkívül mesélt apjáról és nagyapjáról, akik a híres helyi „kő”, a mareschaum, vagy seafoam megmunkálásának mesterei voltak. Mutatott is egy sétapálcát, ami ilyen kőből készült, és amilyet a nagyapja Atatürknek is készített (ezt láttuk a mauzóleumban 4 bejegyzéssel ezelőtt..ugye-ugye- mik vannak). Végül írtunk a vendégkönyvébe, fotózkodtunk és eljöttünk. Megvendégelt minket, nem fogadott el pénzt... ez a tipikus török vendégszeretet, Bengisu szerint arisztokrata családból való volt...

Hazaindulás előtt a bazárba látogattunk még el, ettem egy újfajta spec. édességet, valami pudingfélét, aminek elfelejtettem a nevét, de jó volt.. utána út haza, sör a vonaton.

Jó volt.

Itthon egyébként nem költözhetek a padlásra... talán jobb is így, de szerencsére ma találtam egy lakást a közelben, Ali-nál a töröknél, aki statisztikát tanul...csak Aschi fog hiányozni, akiről van kép az előző postban, ha valaki nem látta még. Erről a kirándulásról képek a picasa albumban, csekk a jobboldali linken ott:Eskisehir album.

A következő rész tartalmából (szerintem):

Ali...egyetemről még nincs mit.